Angyallal, Szellemmel és elhunyt szeretteinkkel való kommunikáció
ELHUNYT SZERETTEINKKEL VALÓ BESZÉLGETÉS:
Valamelyik elhuny hozzátartozójával szeretne kapcsoltba kerülni, akkor először meg kell tudnom, hogy áttudott-e menni a túlvilágra, nem maradt-e itt a köztes asztrál világban. Ezt a mellettem lévő angyaltól tudom megkérdezni. Minden embernek, ha meghal kilép a szellemteste a testéből. Ez egy úgynevezett energiatest, ami pont úgy néz ki mint amelyik fizikai testből kilépett. Ha a hozzátartozójának sikerült átmenni a túlvilágra, akkor még egy engedélyt kell kérnie, hogy lejöhessen hozzánk. Fent ügy látják, hogy aki le szeretné hívni még nincs érzelmileg felkészülve, sírna, bánkódna, nagyon szomorkodna, akkor nem engedik le, Ilyen estbe, ha leengednék, akkor ő is bánatos, szomorú lenne, és ez az érzelmi súly miatt nem tudna visszamenni, és itt rekedne a létközben. Amint engedélyt kapott és megérkezett én közvetlen hallom amit mond. A hozzá intézet kérdéseket, mondanivalót nem kell közvetítenem, azt ő közvetlenül hallja. Ilyenkor el lehet vele beszélgetni, hogy milyen neki ott, milyennek lát minket onnét, tanácsot lehet kérni tőle, ha nem sikerült halála előtt elköszönni tőle, ilyenkor meg lehet tenni.
ANGYALLAL, SZELLEMMEL VALÓ BESZÉLGETÉS:
Ebben az esetben a mellettem lévő angyallal, vagy egy magasabb szinten lévő segítő szellemmel (aki szintén itt élt valamikor a földön emberi testben) lehet kommunikálni. Közvetlen hallom őket is, és tudom közvetíteni az üzeneteiket. Ha valamelyik hozzátartozója meghalt és nem tudott átmenni a túlvilágra, segítségükkel meg lehet keresni, hogy hol lehetnek, és tanácsot tudok adni, hogy ilyen esetben mit kell tenni. Valamilyen betegsége van segítenek feltárni az okát és a gyógyulás útját is megmutatják. Személyre szóló üzeneteiket is közvetítem.
AMIT NEM VÁLLALOK:
Semmilyen nyomozást bűncselekményekben és egyéb esetekben sem, mert ezekbe a dolgokba nem látok bele és közvetíteni sem tudom.
Semmilyen jóslást,. mert konkrét jövő az nincs. Amit előre látni lehet az az, hogy ha jelenben most működő körülmények, tendenciák, külső tényezők változatlanok maradnak, akkor az a legvalószínűbb ami be fog következni. A mai felgyorsult világban, mint fizikai, mint energetikai és szellemi síkon olyan gyorsan változnak ezek a körülmények, hogy pontosan előre jósolni majd hogy nem lehetetlen.